Háztartási Fordított Ozmózis Víztisztító Készülékek
szűrőcsere-gyakoriságáról
Gyártói előírás, hogy negyed évente-fél évente célszerű cserélni a betéteket!
A nyugati országokban van, hogy csak évente cserélik, de ott sok helyen nem klórozzák a vizet, valamint eleve 3-szor, vagy akár 10-szer jobb víz folyik a csapból. Pl. Magyarországon hely és idő függvényében, 250 és 700 milligramm/liter közötti a csapvíz oldott anyag tartalma, ez Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Svédországban - ahol mértük - átlag 100 milligramm/liter volt, bár hallottuk, hogy Ausztriában is vannak 250 körüli értékek. Tudjuk, hogy az USA-ban nagyon sok helyen 20-50 milligramm/liter közötti ozmózis víz folyik a csapból már 15 éve (megjegyzés: Az USA-ban drasztikusan csökkent a rákos megbetegedések száma! Magyarországon drasztikusan nőtt, 2005-ben már 60 emberből egynél diagnosztizáltak rákot! 2006-ra kiérdemeltük „A RÁK FŐVÁROSA” címet!)
Ha nem cseréljük megfelelő időben a szűrőket a membrán sem bírja ki megfelelően a 2 évet, és rövid idő alatt jelentősen csökkenhet a szűrés hatásfoka.
Összefüggésben van-e a vízfogyasztással a szűrőcserék gyakorisága?
A gyártók véleménye szerint, ahol ilyen mennyiségű klór van a vízben (kb: 0,2 - 2 mg/liter!), ott félévente mindenképpen célszerű cserélni fogyasztástól függetlenül, hiszen kis fogyasztás esetén is a klóros trutyiban állnak a szűrők!
Azt mondják, hogy az aktív szénszűrő klórszűrési hatásfoka ennyi idő alatt drasztikusan csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy a membránra több klór érkezik. A membrán persze 100%-osan kiszedi a még meg nem szűrt klórt és minden mást (tehát a szűrés hatásfokán még nem látszik a membrán idő előtti elhasználódása!), de rohamosan csökkenhet a teljes szűrés hatásfoka, mivel a klór tönkreteszi a membránt. Más cégeknek Magyarországon vannak olyan másfél, két éve üzemelő gépeik, ahol csak évente cserélték a szűrőket. Itt már a víz íze sem volt tökéletes, nem beszélve a szűrő belső felületén jelentkező lerakódásokról.
Meghibásodásuk is lényegesen gyakoribb az ilyen nem megfelelően karbantartott víztisztítóknak, hiszen pl. az előszűrők csökkent teljesítménye nyomán több nagyobb, hibák forrását okozó szemcse kerülhet a berendezés érzékeny részeibe.
Tudom, hogy nehéz egyértelmű választ adni a csere megfelelő időszakiságára. Az is fontos, hogy a gyártók a betétek cseréjét fogyasztástól, és vízminőségtől függően 3-6 hónapban javasolják!
Másik, még nem említett szempont a szűrőbetétek ára. Ha valaki egy picit ritkábban cserélné a szűrőket, csak jelentéktelen összeget spórolna, és vélhetően csak rövidtávon. Véleményünk szerint ezen nem érdemes spórolni.
Ha valaki az anyagiakra helyezi a hangsúlyt, akkor is pórul járhat a fent említett gyakoribb membráncsere esetén!
Összességében mindenképpen javasoljuk a szűrőbetétek fél évenkénti cseréjét!
Kötetlen gondolatok:
Nem az átfolyt vízmennyiség, vagy az aktuális szűrési hatásfok határozza meg a szűrőbetétek cseréjének a gyakoriságát. (Pl: ha valaki fél évig egyáltalán nem használja a víztisztítót, a szűrők cseréje akkor is előírás!) A szűrők folyamatosan klóros, szennyezett vízben állnak, károsul anyaguk, csökken szűrési képességük. Természetes, hogy akár háromnegyed év múlva is kiváló vizet szolgáltat a berendezés, hiszen a membrán dolgozik. Az nem mindegy azonban, hogy mennyire dolgoztatjuk a membránt. Sikerült jó pár olyan géppel találkoznunk (más cégek forgalmazták őket), ahol folyamatosan ritkábban cserélték a szűrőket. Minden ilyen esetben a tisztított víz minősége jelentősen gyengébb volt (az íze sem volt tökéletes!), mint az általunk forgalmazott és megfelelően karbantartott víztisztítók által szűrt vízé. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek a gépek ne lényegesen jobb vizet csináltak volna így is a csapvíznél!)
Még egy fontos megjegyzés a vízfogyasztásról:
Általános tapasztalat, hogy ahol többet használják a víztisztítót, ott picit jobb a vízminőség: tehát nyugodtan használjuk, - és akár néha (pl.: hetente) engedjük le a vizet teljesen a tartályból.